Regnum Christi Föderáció

Bemutatkozás

A Regnum Christi Föderáció egy a Katolikus Egyház által elismert lelki család, amely ma a világ 30 országában van jelen. Tagjai szerzetesek (Krisztus Légiója Kongregáció), megszentelt életűek és világiak. Küldetésünk, hogy láthatóvá tegyük Isten Országát, azaz Krisztus uralkodjék a szívünkben, embertársaink szívében és az egész társadalomban. Krisztus tanúiként akarunk élni, égetően érezzük hívását, hogy apostolai legyünk. Szívünk mélyéből vágyunk arra, hogy életünk útját Krisztussal járjuk, és életünk példájával minél több embert Hozzá vezessünk. Célunk, hogy lelki és apostoli programjaink által minél több ember találkozzon Jézussal, és megtapasztalja az Ő mindent felülmúló szeretetét. Vágyunk rá, hogy velünk együtt testvéreink is megéljék az Istenhez tartozás mindent felülmúló örömét, amely átalakít és apostollá formál. A Regnum Christi-ben célkitűzésünk, hogy tagjainkat hatékonyan segítsük a keresztségi ígéreteikből fakadó, életszentségre és apostolkodásra szóló hivatásuk megvalósításában. Különleges karizmánk, hogy sokoldalú, színes és lendületes apostoli programokon keresztül, tagjaink önkéntes munkájával kapcsolódunk be a Katolikus Egyház újevangelizációs missziójába – különösen az ifjúságnevelés, a családpasztoráció, az oktatás és a rászorulók támogatása területén.

Program leírása

A Regnum Christi sátorban senki nem fog unatkozni! A családok, kisebb csoportok a szigetet felfedező „Szent Margit kincse” kalandjátékunkban vehetnek részt. A helyes megfejtésért jutalom jár! Az alsó tagozatosokat a NET gyermekprogramunkhoz kapcsolódó kreatív ügyességi feladatokkal várjuk: a NET Kegyelemkerék megforgatását követően apróbb kihívások és játékok következnek, például bibliai történetekből ismert embereket, eseményeket ismerhetnek fel a kiállított bábjelenetekben, de a célbadobásban és horgászatban is kipróbálhatják magukat. Jutalmuk itt sem marad el!