END Katolikus Házastársi Mozgalom

Bemutatkozás

Az END az Egyház által elismert nemzetközi katolikus házastársi mozgalom, mely segíti a házaspárokat, hogy házasságuk szentségét a lehető legteljesebben tudják megélni, valamint tanúskodni kíván a világban a keresztény házasság szépségéről. A mozgalom az 1938-ban Franciaországból indult el, Magyarországon az – Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére – nevet viseli. Az alapító házaspárok felismerték, hogy házasságban élni nem könnyű dolog, keresztény házasságban pedig különösen nehéz. Az a missziónk, hogy jelként álljunk a világban, kettőnk szerelme, szeretete által megmutassunk valamit Isten szeretetéből. Ez bizony néha úgy tűnik, nagyon messze van a hétköznapok valóságától. Ezért ez a néhány házaspár úgy gondolta, ha megosztják nehézségeiket, kérdéseiket, gondjaikat, örömeiket, ha közösen elmélkednek a házasságról, közösséget alkotnak, ahol megtapasztalhatják az igazi felebaráti szeretetet, egymás segítését, könnyebben haladhatnak az életszentség útján – hiszen erre vagyunk hivatva mindnyájan. Így születtek az END-közösségek, csoportok, melyeket Mária oltalma alá helyeztek. A mozgalomnak van egy sajátos kidolgozott pedagógiája is, egy eszköztára, amelynek segítségével a megbeszélt szép elméleteket – erőfeszítések árán bár, de át tudjuk ültetni az életünkbe. Ez egy életprogram, melynek részleteit – Lisieux-i Kis Szent Teréz szellemében – a mindennapok apró-cseprő mozzanataiban, sokszor az egészen kicsiny dolgokban éljük. Nem tökéletes házaspárok mozgalma, hanem olyanoké, akik komolyan akarják venni házasságuk szentségét.

A mozgalom tehát nyitva áll mindenki előtt …

Program leírása

Elsősorban tanúságtételek révén szeretnénk bemutatni azokat a gyümölcsöket, amelyeket az egyes házaspárjaink megtapasztaltak. Kiscsoportos beszélgetés keretében játékos módon ismertetnénk azokat a mankókat, amelyek minden házassághoz használhatók és ha azt akarják, hogy meg is maradjon, akkor szükségesek is. Zenés összeállítást vetítünkaz egész END-ről.