Regnum Christi Föderáció

A Regnum Christi Föderáció egy a Katolikus Egyház által elismert lelki család, amely ma a világ 30 országában van jelen. Tagjai szerzetesek (Krisztus Légiója Kongregáció), megszentelt életűek és világiak. Küldetésünk, hogy láthatóvá tegyük Isten Országát, azaz Krisztus uralkodjék a szívünkben,…

Szociális tevékenység, pasztoráció

Magyarországon a Görögkatolikus Metropóliához három egyházmegye tartozik, a Nyíregyházi Egyházmegye, a Miskolci Egyházmegye és a Hajdúdorogi Főegyházmegye. A metropólia egész Magyarország területén elkötelezetten törődik a – bármilyen szempontból és oknál fogva – perifériára kerültekkel. Azon vagyunk, hogy az emberek közelebb kerülhessenek…

Segítő Nővérek Kongregációja

Szerzetes közösségünket, 1856-ban Eugenie Smeth, /Gondviselésről nevezett boldog Mária/ Párizsban alapította. Még az alapítnő életében, társait elküldte az egész világban, hogy segítsenek a szükséget szenvedőknek, az idők jeleire figyelve, a földkerekség minden részén, így már a kezdetek óta nemzetközi szerzetes…

Reménykör

Bemutatkozás A Reménykör egy olyan katolikus összefogás, ahol maguk az érintettek és az őket támogató emberek munkálkodnak együtt a speciális szükségletű emberek láthatóságért és teljes befogadásáért a katolikus egyházban. Az alap célkitűzést röviden kifejezi a kibővített elnevezés: Egyházi Misszió az…

Hit és Fény közösség

Bemutatkozás A Hit és Fény közösségek értelmi sérültek, családtagjaik és barátaik közössége, akik rendszeresen találkoznak Krisztus szellemében, hogy megosszák barátságukat, együtt imádkozzanak és ünnepeljék az életet. A Hit és Fény 1971–ben született a franciaországi Lourdes–ban, válaszként az értelmi fogyatékos gyermekek…

Görögkatolikus Oktatás

A Görögkatolikus Metropólia három egyházmegyéje az óvodától a középiskoláig számos köznevelési és szakképzési intézményt tart fenn Magyarország északkeleti részén és országosan több nagyvárosban, valamint a fővárosban. Az intézmények erős parókiák mellett működnek és lelki vezetőként, lelki igazgatóként felszentelt pap vezeti…

Boldog Ceferino Alapítvány

Bemutatkozás A Boldog Ceferino Alapítvány kurátorai: Székely János püspök, Farkas József (elnök), valamint Csupor Dánielné Salamon Zsófia Adél. Feladata: cigánypasztoráció. Tevékenységei: országos lelkigyakorlatok, zarándoklatok szervezése és lebonyolítása, valamint a helyi misszióval közös együttműködésben az Esztergom- és környékbeli cigányság hitéletének elmélyítése;…

END Katolikus Házastársi Mozgalom

Bemutatkozás Az END az Egyház által elismert nemzetközi katolikus házastársi mozgalom, mely segíti a házaspárokat, hogy házasságuk szentségét a lehető legteljesebben tudják megélni, valamint tanúskodni kíván a világban a keresztény házasság szépségéről. A mozgalom az 1938-ban Franciaországból indult el, Magyarországon…